Who cast that first fateful tomato that started the La Tomatina revolution? The reality is no one knows. Maybe it was an anti-Franco rebellion, or a carnival that got out of hand. According to the most popular version of the story, during the 1945 festival of Los Gigantes (a giant paper mâché puppet parade), locals were looking to stage a brawl to get some attention. They happened upon a vegetable cart nearby and started hurling ripe tomatoes. Innocent onlookers got involved until the scene escalated into a massive melee of flying fruit. The instigators had to repay the tomato vendors, but that didn't stop the recurrence of more tomato fights—and the birth of a new tradition.
Fearful of an unruly escalation, authorities enacted, relaxed, and then reinstated a series of bans in the 1950s. In 1951, locals who defied the law were imprisoned until public outcry called for their release. The most famous effrontery to the tomato bans happened in 1957 when proponents held a mock tomato funeral complete with a coffin and procession. After 1957, the local government decided to roll with the punches, set a few rules in place, and embraced the wacky tradition.
Though the tomatoes take center stage, a week of festivities lead up to the final showdown. It's a celebration of Buñol's patron saints, the Virgin Mary and St. Louis Bertrand, with street parades, music, and fireworks in joyous Spanish fashion. To build up your strength for the impending brawl, an epic paella is served on the eve of the battle, showcasing an iconic Valencian dish of rice, seafood, saffron, and olive oil.
Today, this unfettered festival has some measure of order. Organizers have gone so far as to cultivate a special variety of unpalatable tomatoes just for the annual event. Festivities kick off around 10 a.m. when participants race to grab a ham fixed atop a greasy pole. Onlookers hose the scramblers with water while singing and dancing in the streets. When the church bell strikes noon, trucks packed with tomatoes roll into town, while chants of "To-ma-te, to-ma-te!" reach a crescendo.
Then, with the firing of a water cannon, the main event begins. That's the green light for crushing and launching tomatoes in all-out attacks against fellow participants. Long distance tomato lobbers, point-blank assassins, and medium range hook shots. Whatever your technique, by the time it's over, you will look (and feel) quite different. Nearly an hour later, tomato-soaked bombers are left to play in a sea of squishy street salsa with little left resembling a tomato to be found. A second cannon shot signals the end of the battle. | Hogy kinek a kezéből indult útjára az a bizonyos első, sorsdöntő paradicsom, amelynek útja a Paradicsomfesztiválhoz vezetett? Nos, valójában senki sem tudja a választ. Talán egy Franco-ellenes megmozduláson történt, talán egy karneválon szabadultak el az indulatok... Mindenesetre a legnépszerűbb verzió szerint az 1945-ös Los Gigantes-i fesztiválon, a papírmaséból készült óriásbábuk ünnepén néhány helyi fiatal egy kis megrendezett bunyóval próbálta felhívni magára a figyelmet, és mivel ez éppen egy zöldségárus szekere mellett történt, érett paradicsomokkal kezdték dobálni egymást. A mókához egyre több nézelődő csatlakozott, míg végül repkedő gyümölcsöktől zsúfolt csatamezővé változott a tér. A felbujtóknak meg kellett fizetniük a zöldségesek kárát, de ez sem tántorított el senkit az újabb paradicsomcsatáktól –megszületett az új hagyomány. Az indulatok elszabadulásától tartó hatóságok az 1950-es években előbb betiltották a paradicsomdobálást, aztán enyhítettek a szabályokon, később pedig megint szigorítottak rajtuk. 1951-ben be is börtönöztek néhány helyi lakost, akik fütyültek a tiltásra, de a közvélemény nyomására hamarosan szabadon kellett engedniük őket. A leghíresebb tiltakozó megmozdulás 1957-ben történt, amikor is a repkedő paradicsomok lelkes támogatói koporsót és halottas menetet sem nélkülöző jelképes temetésen búcsúztatták el kedvenc zöldségüket. Az önkormányzat ezután nem sokkal bedobta a törölközőt, és néhány újonnan meghozott szabály kíséretében engedélyezték ezt a bizarr hagyományt. Bár a főszerep a mai napig a paradicsomoké, a fesztiválozók már egy egész héten keresztül készülnek a végső nagy csatára. Ez a hét Buñol védőszentjeinek, Szűz Máriának és Bertrán Szent Lajosnak az ünnepe, amit a spanyoloktól megszokott vérpezsdítő utcabálok, zenék és tűzijátékok kísérnek. Erőnléti edzés gyanánt a csatát megelőző estén töméntelen mennyiségben tálalják fel a leendő hősöknek a legendás valenciai ételt, a rizsből, tengeri herkentyűkből, sáfrányból és olivaolajból készülő paellát. A fesztiválnak zabolátlansága ellenére kialakultak a játékszabályai. A legérdekesebb talán, hogy a szervezők kifejezetten ebből a célból nevelik egy egyébként ehetetlen paradicsomfajta palántáit. A rendezvények délelőtt 10 óra körül kezdődnek, és az első esemény rendszerint abból áll, hogy lelkes vállalkozók egymással vetekedve megpróbálnak elérni egy bezsírozott rúd tetejére biggyesztett sonkadarabot. A bámészkodók közben vízzel locsolják őket, amihez persze jókedvűen énekelnek és táncolnak az utcákon. Aztán amikor a templom harangja elüti a delet, az egyre hangosabb paradicsom-ováció kíséretében megérkeznek az első paradicsomokkal teli teherautók a városba. És ekkor, egy vízágyú jelére megkezdődik a fő műsorszám. Innentől kezdve a paradicsomok előbb az ellenfeleken placcsanó vészjósló harci fegyverré, aztán a lábak alatt habzó pürévé változnak. A seregekben hosszútávdobókat, mesterlövészeket és rohamosztagosokat is találni. De mindegy is, kinek mi a specialitása, a végére mindenki egy kicsit másképp fog kinézni, mint ahogy megszokta magát. És más lesz a közérzete is. A paradicsomfürdőn túlesett nehézbombázók és vadászok egy óra múltán ép paradicsomot már keresve sem találnak a paradicsomszószban hömpölygő utcákon. Végül egy második ágyúlövés zárja le a csatát. |