Who cast that first fateful tomato that started the La Tomatina revolution? The reality is no one knows. Maybe it was an anti-Franco rebellion, or a carnival that got out of hand. According to the most popular version of the story, during the 1945 festival of Los Gigantes (a giant paper mâché puppet parade), locals were looking to stage a brawl to get some attention. They happened upon a vegetable cart nearby and started hurling ripe tomatoes. Innocent onlookers got involved until the scene escalated into a massive melee of flying fruit. The instigators had to repay the tomato vendors, but that didn't stop the recurrence of more tomato fights—and the birth of a new tradition.
Fearful of an unruly escalation, authorities enacted, relaxed, and then reinstated a series of bans in the 1950s. In 1951, locals who defied the law were imprisoned until public outcry called for their release. The most famous effrontery to the tomato bans happened in 1957 when proponents held a mock tomato funeral complete with a coffin and procession. After 1957, the local government decided to roll with the punches, set a few rules in place, and embraced the wacky tradition.
Though the tomatoes take center stage, a week of festivities lead up to the final showdown. It's a celebration of Buñol's patron saints, the Virgin Mary and St. Louis Bertrand, with street parades, music, and fireworks in joyous Spanish fashion. To build up your strength for the impending brawl, an epic paella is served on the eve of the battle, showcasing an iconic Valencian dish of rice, seafood, saffron, and olive oil.
Today, this unfettered festival has some measure of order. Organizers have gone so far as to cultivate a special variety of unpalatable tomatoes just for the annual event. Festivities kick off around 10 a.m. when participants race to grab a ham fixed atop a greasy pole. Onlookers hose the scramblers with water while singing and dancing in the streets. When the church bell strikes noon, trucks packed with tomatoes roll into town, while chants of "To-ma-te, to-ma-te!" reach a crescendo.
Then, with the firing of a water cannon, the main event begins. That's the green light for crushing and launching tomatoes in all-out attacks against fellow participants. Long distance tomato lobbers, point-blank assassins, and medium range hook shots. Whatever your technique, by the time it's over, you will look (and feel) quite different. Nearly an hour later, tomato-soaked bombers are left to play in a sea of squishy street salsa with little left resembling a tomato to be found. A second cannon shot signals the end of the battle. | Ki dobta el azt az első végzetes paradicsomot, mely elindította a La Tomatina forradalmat? Valójában senki sem tudja. Talán egy Franco-ellenes lázadás, vagy egy elfajult farsang volt. A történet legnépszerűbb változata szerint az 1945-ös Los Gigantes fesztivál (óriási papírmasé figurák felvonulása) alatt helyiek igyekeztek feltűnősködésből civakodást rendezni. Véletlenül ráakadtak egy közeli zöldséges kordéra és érett paradicsomot kezdtek hajigálni. Vétlen szemlélők keveredtek bele, mígnem a helyszín repülő gyümölcsök masszív zűrzavarává fokozódott. A felbujtóknak kártalanítaniuk kellett a paradicsomkereskedőket, de ez nem állította le a további paradicsom csaták ismétlődését - és egy új tradíció születését. Az 1950-es éveket ijesztő és engedetlen eszkaláció jellemezte, a hatóságok rendelkeztek, enyhítettek, majd újra egy sor büntetést vezettek be. 1951-ben a törvénnyel ellenszegülő helyieket bebörtönözték amíg a nyilvános felzúdulás el nem érte szabadon bocsátásukat. A leghíresebb arcátlanság a paradicsom büntetésekkel szemben 1957-ben történt, mikor a támogatók egy gúnyos paradicsom temetést rendeztek koporsóval és szertartással. 1957 után a helyi önkormányzat úgy döntött, hogy jó képet vág a dologhoz, bevezetett néhány szabályt, és felkarolta a hibbant tradíciót. Habár a paradicsom játssza a főszerepet, egyhetes ünnepségsorozat vezet el a végső leszámoláshoz. Buñol védőszentjeinek, Szűz Máriának és Szent Louis Bertrandnak ünnepe ez, utcai felvonulásokkal, zenével és tűzijátékokkal örömteli spanyol módon. Hogy legyen erő a közelgő zajos csetepatéra, egy mesés paellát szolgálnak fel a csata előestéjén, egy rizsből, tenger gyümölcseiből, sáfrányból és oliva olajból készült ikonikus valenciai ételt bemutatva. Napjainkban e féktelen fesztiválnak van néhány rendszabálya. A szervezők odáig mentek, hogy egy különleges fajta ehetetlen paradicsomot termesztenek csak az évenként ismétlődő eseményre. Az ünnepségsorozat d.e. 10 körül indul, amikor a résztvevők azért versengenek, hogy leszedjenek egy zsíros oszlop tetejére kötött sonkát. A nézők vízzel slagolják a mászókat, közben énekelnek és táncolnak az utcákon. Mikor a templom harangja elüti a delet, paradicsommal teli kamionok gördülnek a városba, miközben a "To-ma-te, to-ma-te" kántálás crescendóba erősödik. Ezután, egy vízágyú lövésére megkezdődik a fő attrakció. Ez a zöld lámpa a paradicsom zúzására és dobálására totális támadásokban a résztvevő társak ellen. Nagy távolságú paradicsom ívelések, közvetlen közelről leadott orvlövések és középtávú horog dobások. Bármilyen is a technikád, mire vége van, egészen másként nézel ki (és érzed magad). Alig egy óra múlva paradicsom-áztatott bombázók maradnak a pépes utcai szósz tengerében játszva, melyben már kevés paradicsomra hasonlító dolog található. Egy második ágyúlövés jelzi a csata végét. |